2013. január 30., szerda

Ésszerű Bevásárlókocsi Project 3. rész: Céklamarketing

Az az igazság, hogy szeretek enni. Szeretek jókat enni és hát a fiúkat is erre nevelem. Ami persze nem jelenti azt, hogy egy vagyont kell kajára költeni. Sőt!

Ma vettem 57 forintért egy öklömnyi céklát. Megcsinálom belőle a család vacsoráját :) Na jó, csak a felét, de tényleg, annyi mindent lehet belőle készíteni, amihez aztán csak pár szelet kenyér kell! Persze, most elkezdhetnék mindenféle adatokat írni arról, hogy a cékla miért jó és egészséges, de azt hiszem, ezt sokan megtették már előttem (ha érdekel, olvasd el ezt.)

forrás: Pinterest

Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az olyan szerény növények, mint a cékla, répa, káposzta, stb. (amelyeknek egyébként most van az idényük) miért nem trendibbek manapság. Elmondom, szerintem miért. Mert nincsen mögöttük egy jókora marketing gépezet. Ha csilli-villi dobozba lennének csomagolva, ha a tévéből, reklámokból műmosolytól csöpögve az dőlne, hogy "Kééépzeld drágám, azóta nincsenek gyomorpanaszaim, hogy naponta megiszom egy pohár XY márkájú répalevet!", ha az újságokban azt látnánk, hogy a magyar celebek is ezt isszák - nos akkor az átlag fogyasztó hajlandóbb lenne megvenni azt a bizonyos márkájú répalevet. Még akkor is, ha az tízszer annyiba kerülne, mintha a zöldségesnél megvenné a répát és otthon csinálná belőle az italt. Ha valami nem kerül sokba,azt nem is értékeljük - az ember már csak ilyen :(

Álljatok ki a fogyasztói társadalom sorából, és legyetek tudatosabbak - csak egy kis odafigyelés kérdése az egész!! Pl. azzal, hogy finom, idénynövényekből készült ételt adtok a családnak!

Na jó, ennyi filozofálás után tessék jó néhány cékla recept, hogy ti is válogathassatok. 

Az általam nagyon kedvelt Antal Vali blogján pl. ilyen csudaságokat találhattok:

Almás céklasaláta, fokhagymás céklasaláta, tormás céklasaláta, majonézes céklasaláta, nyers céklasaláta, céklás rizottó, céklás köret, céklás zöldségragu, céklás tokány, sült cékla, céklaleves

Aztán ott van még a finomreceptek oldal, persze a nosalty is, tele jobbnál jobb ötletekkel a málnás cékla chutny-tól az avokádós sült céklasalátáig. 

Nem akarom az összes kedvenc gasztroblogomat felsorolni ide, de biztos vagyok benne, hogy mindegyiken találnék valami érdekeset. Nézzetek utána ti is kedvenc oldalaitokon!

2013. január 29., kedd

Ésszerű Bevásárlókocsi Project - 2. rész

Jelentem, a kísérletem első hónapja letelt, a vásárolt élelmiszerekről összegyűjtöttem a számlákat. Miután összeadtam a számlákat dobtam egy hátast (majdnem 80.000 Ft lett a végösszeg!), és újra megerősödött az elhatározásom, hogy igenis lehet kevesebbet költeni kajára. "Csak" meg kell próbálni kilépni a fogyasztói társadalom mókuskerekéből. Szorítsatok, hogy sikerüljön, és tudjak másokat is inspirálni ezzel!



Ígérem beszámolok a fejleményekről! :)

2013. január 6., vasárnap

Játékok természetes alapanyagokból 2. rész - fürdőkádas festék

Tél, hideg, esős-havas-latyakos idő, náthás gyerekek itthon. Mit csináljak, ha már az összes játékot unják, és unalmukban már egymást szekálják?

Előkotrok néhány alapanyagot a spejzből, kisnadrágra vetkőztetem a fiúkat, beküldöm őket a kádba, a kezükbe nyomok egy-egy ecsetet, és imádkozom, hogy az elsőre kipróbált fürdőkádas festéket le lehet majd mosni róluk. Jelentem le lehet. A gyerekről is, és a csempéről is :).

Hozzávalók:

kb. egy evőkanál kukoricakeményítő
kb. 2-3 evőkanál gyerekfürdető vagy sampon
kb. 2-3 evőkanál víz
pár csepp ételfesték

A hozzávalókat nem kell pontosan kimérni. Ha több a víz, hígabb lesz a festék. Ha több az ételfesték, erősebb lesz a szín. Nyugodtan lehet hagyatkozni a szemmértékre.

A képek is tanúsítják, roppant jól szórakoznak vele a gyerekek.




Azon túl, hogy nagyon jó buli van még néhány előnye:

  • a legkisebb és legnagyobb korú gyerekem is ugyanolyan jól szórakozott (nálunk most kritikus dolog olyan játékot találni, ami mindenki igényét kielégíti)
  • a nagyobbaknak roppant kreatív tevékenység: figurákat festhetnek, szavakat írhatnak vagy akár szerep-játszhatnak is (nálunk épp Varázsceruzásat játszottak)
  •  a színék összeöntésével az árnyalatokat tanulhatják
  • a kisebbek a saját testképükkel ismerkedhetnek: kezet lábat festenek, a kád falára lenyomatot készítenek
  • a taktilis (tapintásos) érzéket fejleszti
  • és nem utolsó sorban idegen nyelven is jól játszható, sok jó szó és kifejezés elsajátítható játékos formában :)
A természetes alapanyagú gyurmáról pedig itt olvashattok. 

2013. január 3., csütörtök

Az Ésszerű Bevásárlókocsi Project - 1. rész

Egy nagyon érdekes kísérletbe kezdek.

Meggyőződésem, hogy a megoldás a mai kor egyik nagy problémájára - miszerint nincs elég pénzünk - a mi kezünkben van. Miért érezzük azt, hogy nincs elég pénzünk, mikor elég csak bepillantani a Tesco pénztáránál kígyózó emberek bevásárlókocsijaiba?! Tele vannak pakolva drága, agyoncsomagolt, agyonreklámozott és agyonadalékozott cuccokkal. Valóban szükségünk van ezekre? Valóban erre kell költenünk a pénzünket? Nem lehet, hogy azért érezzük azt, hogy nincs elég pénzünk, mert egészen kicsi korunktól fogva azt sulykolták belénk (meg persze nagyon trükkösen a tudatalattinkba), hogy akkor leszünk teljes jogú tagjai a társadalomnak, ha non-stop ilyen-olyan árukat vásárolunk? Akkor leszünk menők, kiemelkedőek, sikeresek, irigylésre méltóak, ha minél inkább beállunk a fogyasztók sorába? Az ördögi körbe zárt, az eszetlen vásárlást soha abba nem hagyók sorába.

Szerintem létezik gyógyír a problémára: a józan ész, vagy ahogy ma trendibben mondják, a tudatosság. Ha tudatosan figyelek arra, mire van szükségem, és csak azt veszem meg. Ha akkor veszem meg azt a bizonyos zöldséget-gyümölcsöt, amikor annak szezonja van. Ha nem az előre csomagolt, színezékkel és egyéb adalékokkal telenyomott, egyébként Pókemberrel vagy Csipkerózsikával tökéletesen marketingelt, csak-most-csak-itt-csak-nálunk joghurtot veszem meg, hanem a helyi magyar natúr joghurtot és otthon belekanalazom a spejzpolc hátsó sorában árválkodó nagyi lekvárját meg egy kis mézet. (Volt már rá példa, hogy nem mentem bolta egy-egy hosszú hétvége előtt és isteni kajákat készítettem napokig az otthoni elfekvő készletekből...)

Igen, azt hiszem, a tudatosság, hogy kilépjek a fogyasztói társadalom egyen vevői közül szorosan összekapcsolódik azzal, hogy egészségesebben étkezzem (és mossak, és ruházkodjak és közlekedjek, stb.)

Tehát a kísérletem a következő:

Egy hónapig (28 napig) ugyanúgy vásárolom az élelmiszert, mint eddig. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen eszetlenül, de bizony előfordul nálam is, hogy éhesen megyek boltba (amikor persze egy csomó ínycsikalndozó sonkát meg sajtot pakolok be) vagy meglátok valami érdekeset az üzletben, és megveszem anélkül, hogy átgondolnám szükségem van-e rá. Nem tervezem meg előre több napra, mit fogok főzni, majd improvizálok a boltban.

Ha letelik az egy hónap, átváltok tudatos üzemmódra. Valószínűleg kevesebb húst és felvágottat fogok venni (a mértéktelen húsfogyasztás is egy kritikus pont!), átbogarászom a spejz polcait és a fagyasztó mélyét, szezonális recepteket keresek (ez nagy kihívás lesz februárban, tavasszal vagy nyáron valószínűleg könnyebb lenne). A fehér cukrot, rizst és finomlisztet lecserélem az egészségesebb barna változatukra, stb. Még egy csomó ötletem van, ezekről majd később írok még.

Az a célom, hogy a család ne azt vegye észre, hogy "spórolósabban" eszünk, hanem azt, hogy másként, de legalább olyan minőségben, mint azelőtt. 

Beszéltem a tervemről néhány barátommal, akik azt mondták, hogy szerintük egészségesen táplálkozni drága dolog és sokan ezért nem teszik. Szerintem a két havi bevásárlás végösszege nagyságrendileg ugyanaz lesz, mivel a drága húsokat, felvágottakat és nasikat kiiktatom, és ezzel egy csomó pénzt nyerek az egészségesebb hozzávalókhoz.

Szerintetek mi lesz az eredmény? Melyik hónap vásárlása lesz drágább? Tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre és persze majd az eredményre is! :)

Folyt. köv.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...