2012. szeptember 7., péntek

Mire jó az iskola?

Hétfőtől a nagyfiam iskolás - nagy mérföld kő ez!

Lassan letelik az első hét, és én nagyon boldog vagyok, mert úgy tűnik, Bence zökkenőmentesen veszi az első kanyarokat. Stresszmentes, sokat haverkodik az osztálytársaival és nagyon örül minden kis tudásmorzsának, amit az iskolában kap. Tanulni akar, sokat, sokat, sokat! Tündérem - lesz miből kopnia a lelkesedésének az évek alatt és remélhetőleg a maradék még így is pozitív lesz :)

Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, mit is várok én az iskolától. Nem az első évtől, hanem úgy összességében az Iskolától.

Az biztos, hogy nem azt akarom, hogy minden tantárgyból a legjobb tanulót faragja belőle. Lehet, hogy meghökkentő amit mondok, de nem akarom, hogy mindig kitünő tanuló legyen. Nem szeretném, ha rosszul érezné magát amiatt, mert egyes tantárgyakból nem olyan jó, azt szeretném, ha annak örülne, hogy van olyan tantárgy, amiben jó!! Szeretném, ha az iskola nem megdorgálná őt amiatt mert valamiben nem jó, hanem biztatná, motiválná, felemelné abban, amiben jó!

Azt szeretném, ha az iskola segítene neki megtalálni azt, amiben tehetséges, amihez van affinitása. Szerintem minden ember úgy születik meg, hogy valamiben jó, jobb mint a többiek, de ezt a pluszt arra hivatott felhasználni, hogy a többieknek segítsen vele, ezzel a saját (szűkebb-tágabb) közösségét magasabb szintre emelje.

Hiszem azt, hogy egy normális társadalomban mindenki megtalálja a helyét, azt a területet, amiben úgy tud dolgozni, hogy szívét-lelkét beleadja, és valami nagyszerű kerül ki a kezei alól. Mindannyian jók vagyunk valamiben, csak meg kell ismernünk magunkat annyira, hogy kiderüljön, mi is az, amiben jók vagyunk!  Szeretném, ha az iskola segítene abban, hogy Bence (és persze az összes többi gyerek) megismerje magát annyira, hogy rájöjjön, mi az ő helye az egységben.

De persze ezt a folyamatot nem háríthatom át (és nem is akarom áthárítani) teljesen az iskolára. Nekem, mint szülőnek ugyanolyan fontos szerepem van ebben, mint a pedagógusoknak!! Nem csak délután öttől másnap reggelig vagyok szülő, hanem 24/7. Sőt, minél jobban nyialdozik a gyerek értelme, annál inkább felelősséget vállal azért, hogy ő önmaga ismerje meg magát, de ehhez az úton sok segítségre van szüksége: barátokra, szülőkre, az iskolára...



Nem szeretném, ha az iskola versenyszellemre nevelne, hogy Bnece mindenáron, mindenben a legjobb akarjon lenni, mások fölé akarjon emelkedni. Szeretném, ha az iskola megadna Bencének, az együttműködés képességét. Hiszen ha majd bármilyen munkája lesz (legyen szó a helyi autószerelő műhelyről vagy egy nemzetközi kutatószoportról), nem az lesz a fontos, hogy másokon felülemelkedve a saját munkáját tolja előtérbe, hanem, hogy a közös cél elérésének érdekében mindednki tegye bele a saját munkáját, azon a szakterületen, amiben ő (kimagaslóan) jó és ezzel valami nagyszerűt hoznak létre.

Túlzottan optimista vagyok? Vagy akár idealista:? Lehet. De legalább lesz miből kopnia a lelkesedésemnek az évek alatt, és a maradék még így is pozitív lesz :)


1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...