2012. szeptember 23., vasárnap

Kreatív rajzolás újratöltve

És igen, még mindig tudunk újat mutatni a kreatív rajzolás kategóriában! (Itt, itt és itt már olvashattatok ilyen kreatív rajzolósdiról)

Az alábbi ötletet az Irka-firka könyvsorozat adta, ahol is a könyv tele van elkezdett rajzokkal, és a gyerek a fantáziáját használva úgy fejezi be, ahogy akarja. Nagyon jó ötlet, a gyerkőc tényleg jól ki tudja élni az alkotóvágyát ezzel a játékkal.

Csakhogy én arra gondoltam, miért kellene pénzt kiadnom egy ilyen könyvért, rajzot én is el tudok kezdeni. Nem is akárhogy! Fogtam egy reklámújságot (ezesetben egy IKEA katalógust), kerestem benne egy nem túl elvont képet, kivágtam egy részét, felragasztattom egy lap közepére, és már meg is volt a kiindulási kép. Ezt kellett a fiúknak úgy befejezniük, ahogyan csak akarták.

A fiúk borzasztóan élvezték a játékot, azt hiszem, ez a képeken is látszik, bár igaz, Gergőnek nem tartott sokáig a türelme.




Két kép, a kész alkotások közül.

Kislány a plüss majmával otthon




Apa viharban vezeti az autót




Gergő szeretget


A sorozat neve: schwungggg
Az esést nem fotóztam, inkább elkaptam Dávidot :)

Mi lennél, ha...?

Én: Mi lennél, ha állat lennél?
Bence: Leopárd. Mert akkor nem akkor kéne ennem, amikor szólsz, hanem amikor én akarok, mert ragadozó lennék.

Én: Mi lennél, ha növény lennél?
Gergő: Napraforgó, a kedvenc virágod. És itt lennék a konyhaablak előtt, hogy mindig láss!

2012. szeptember 18., kedd

Grissini

Képzeljétek, kezdem érezni, hogy négy éhes pasiszáj van itthon :) Van, hogy pénteken bevásárolok, sütők-főzök a hétvégére, vasárnap délután mégis azt veszem észre, hogy a hűtő szinte kiürült, sőt, elfogyott az összes kenyér is. Őszintén megmondom, ilyenkor nem ülök autóba, hogy egy kiló (vasárnap délutánra már valószínűleg szikkadt) kenyérért elmenjek az X km-re lévő nagyáruházba. Na jó, de akkor mi lesz a vacsora?

Hát ilyenkor szoktam bekeverni gyorsan egy (vagy kettő :) adag grissinit. Vacsoraidőre pont frissen sülve, illatosan, ropogósan veszem elő a sütőből és garantáltan mindig sikere van. Íme a receptje:

Hozzávalók:

50 dkg liszt
másfél teáskanál só
egy teáskanál cukor
7 g szárított élesztő
1-2 evőkanál olivaolaj
3 dl langyos víz
esetleg:
egy ágacska rozmaring
1-2 gerezd fokhagyma
bors

Elkészítése:

A lisztet, sót, cukrot, olajat, vizet és az élesztőt összekeverem, pár perc alatt jól átgyurmázom. Ha szeretnék ízesítést, a fűszereket (rozmaring, fokhagyma, stb.) is belekeverem. Beleteszem egy tálba, lefedem egy konyharuhával, majd 1-2 órán át hagyom kelni. (Lehet akár 3-4 óra hosszat is keleszteni, nálam ez attól szokott függni, hogy mikor kapok észbe összedobni a hozzávalókat és mennyire éhes a család.)
A sütőt előmelegítem 250 fokra.
A tésztából kitépek egy kisebb labdányit, hosszú kígyót sodrok belőle, és a sütőpapírral bélelt tepsire fektetem. Sorban egymás mellé rakom őket, de vigyázat, mert a sütés alatt még kb.a duplájukra nőnek. Lehet vékonyabbakat, kicsiket, de rusztikusan nagyobbakat is sodorni, az a lényeg, hogy egy tepsiben egyforma méretűek legyenek, hogy egyszerre süljenek ki.
A sütési idő nem hosszú, kb. 10-15  perc alatt elkészülnek, attól függően, mennyire szeretném ropogósra, barnára sütni.
Az eredeti recept itt található.

Annyira jó, amikor kint már borongósra, esősre, hűvösre fordul az idő, itthon meg bent a lakásban frissen sült kenyér (vagy ebben az esetben grissini) illata terjeng. Mmm...




2012. szeptember 14., péntek

A kimondott szó ereje - gyerekszáj

Arra tanítom a gyerekeimet, hogy a gondolatnak és a kimondott szónak teremtő ereje van, tehát, amit sokszor mondunk vagy gondolunk, az bizony valóra tud válni.

Ezzel kapcsolatban két édes sztori is megesett:

Bence azzal jött haza az iskolából, hogy a nagyobb fiúknak európabajnokságos focis kártyáik vannak, hozzá gyűjtőmappa, meg egyéb kincsek. Azt mondta: "Olyan jó lenne, ha nekem is lenne ilyenem. Ismételgettem is magamban, hogy legyen, de olyan fárasztó mondogatni...Anya, nem mondanád inkább te helyettem nekem?" :)

Gergő a kocsiban énekelgeti a "London bridge is falling down, falling down, falling down" dalocskát (ami arról szól, hogy leszakad a londoni híd), aztán megszólalt: "Jaj, Anya, ne énekeljük ezt, mert akkor Viktor (a Londonban élő nagybácsi) nem fog tudni hazajönni meglátogatni minket!!" :)


2012. szeptember 10., hétfő

Anya kitüntetése

Bence - magától! -készített nekem egy katicás kitüntetést. (Előtte a Brumi Maciban olvastunk a kitüntetésekről, gondolom ez lehetett a kiindulási pontja.)
Az van ráírva, hogy "Kitüntetés, mert világra hoztál".
Ugye mondanom sem kell, hogy három ronggyal kellett feltörölni úgy elolvadtam :)))
Na, ez az igazi anyák napi ajándék, nem az, amit májusban szoktam kapni...


2012. szeptember 8., szombat

Van-e egyáltalán tökéletes nap?

Ha megkérdezem bármelyik ismerősömet, milyen lenne számára a tökéletes nap, szinte biztos, hogy valami olyasmi választ kapok, amiben olyan dolgokat sorol fel az illető, ami éppen nincs jelen az életében: elég szabad idő, több pénz, pihenés, bulizás, stb. Nem hiszed? Gondolkozz el rajta, te mit válaszolnál?

Ebben az az érdekes, hogy lehet, hogy pár évvel ezelőtt pont olyan dologokat sorolt volna föl, amik ma megvannak: munkahely, gyerek(ek), jó párkapcsolat, saját lakás, stb.

Rá kellett jönnöm, hogy nincs olyan, amikor mindig minden egyszerre meglenne. De valamikor minden megvan, csak szépen elosztva az életre. Csak épp azt kell látnom, szeretnem és értékelnem, ami most megvan tegnap meg még nem volt vagy holnap meg már nem lesz meg. (Pl. egy ovis korú gyerek maszatos puszija az arcomon :)

De ha ez így van, akkor soha nincs tökéletes nap?!
Szerintem épp ellenkezőleg: bármelyik nap lehet tökéletes.
Akár a mai is.
Miért is ne?! 


2012. szeptember 7., péntek

Mire jó az iskola?

Hétfőtől a nagyfiam iskolás - nagy mérföld kő ez!

Lassan letelik az első hét, és én nagyon boldog vagyok, mert úgy tűnik, Bence zökkenőmentesen veszi az első kanyarokat. Stresszmentes, sokat haverkodik az osztálytársaival és nagyon örül minden kis tudásmorzsának, amit az iskolában kap. Tanulni akar, sokat, sokat, sokat! Tündérem - lesz miből kopnia a lelkesedésének az évek alatt és remélhetőleg a maradék még így is pozitív lesz :)

Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, mit is várok én az iskolától. Nem az első évtől, hanem úgy összességében az Iskolától.

Az biztos, hogy nem azt akarom, hogy minden tantárgyból a legjobb tanulót faragja belőle. Lehet, hogy meghökkentő amit mondok, de nem akarom, hogy mindig kitünő tanuló legyen. Nem szeretném, ha rosszul érezné magát amiatt, mert egyes tantárgyakból nem olyan jó, azt szeretném, ha annak örülne, hogy van olyan tantárgy, amiben jó!! Szeretném, ha az iskola nem megdorgálná őt amiatt mert valamiben nem jó, hanem biztatná, motiválná, felemelné abban, amiben jó!

Azt szeretném, ha az iskola segítene neki megtalálni azt, amiben tehetséges, amihez van affinitása. Szerintem minden ember úgy születik meg, hogy valamiben jó, jobb mint a többiek, de ezt a pluszt arra hivatott felhasználni, hogy a többieknek segítsen vele, ezzel a saját (szűkebb-tágabb) közösségét magasabb szintre emelje.

Hiszem azt, hogy egy normális társadalomban mindenki megtalálja a helyét, azt a területet, amiben úgy tud dolgozni, hogy szívét-lelkét beleadja, és valami nagyszerű kerül ki a kezei alól. Mindannyian jók vagyunk valamiben, csak meg kell ismernünk magunkat annyira, hogy kiderüljön, mi is az, amiben jók vagyunk!  Szeretném, ha az iskola segítene abban, hogy Bence (és persze az összes többi gyerek) megismerje magát annyira, hogy rájöjjön, mi az ő helye az egységben.

De persze ezt a folyamatot nem háríthatom át (és nem is akarom áthárítani) teljesen az iskolára. Nekem, mint szülőnek ugyanolyan fontos szerepem van ebben, mint a pedagógusoknak!! Nem csak délután öttől másnap reggelig vagyok szülő, hanem 24/7. Sőt, minél jobban nyialdozik a gyerek értelme, annál inkább felelősséget vállal azért, hogy ő önmaga ismerje meg magát, de ehhez az úton sok segítségre van szüksége: barátokra, szülőkre, az iskolára...



Nem szeretném, ha az iskola versenyszellemre nevelne, hogy Bnece mindenáron, mindenben a legjobb akarjon lenni, mások fölé akarjon emelkedni. Szeretném, ha az iskola megadna Bencének, az együttműködés képességét. Hiszen ha majd bármilyen munkája lesz (legyen szó a helyi autószerelő műhelyről vagy egy nemzetközi kutatószoportról), nem az lesz a fontos, hogy másokon felülemelkedve a saját munkáját tolja előtérbe, hanem, hogy a közös cél elérésének érdekében mindednki tegye bele a saját munkáját, azon a szakterületen, amiben ő (kimagaslóan) jó és ezzel valami nagyszerűt hoznak létre.

Túlzottan optimista vagyok? Vagy akár idealista:? Lehet. De legalább lesz miből kopnia a lelkesedésemnek az évek alatt, és a maradék még így is pozitív lesz :)


2012. szeptember 4., kedd

Gyrekszáj

Ma ebéd után jövünk haza az oviból Gergővel. Meglátta a pékségben vett friss kenyeret az autóban és rögtön kért belőle egy szeletet. Kérdezem tőle:
-Te Gergő, mi volt az ebéd az oviban, hogy ilyen éhes vagy?
Mire ő teljesen ártatlanul:
- Tudod, Anya, szerintem valami éhesítő lehetett a paradicsomlevesben!
Aha, szóval paradicsomos káposzta volt a kaja és nem nagyon ízlett neki...


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...