2011. szeptember 4., vasárnap

Kirakó fesményekből

Mindig is úgy gondoltam, hogy ha a gyerekek játszanak, nekik tulajdonképpen mindegy, hogy Disney-s kirakót raknak ki vagy egy olyan képet, aminek az esztétikai értéke... khm... enyhén szólva nagyobb. Ők ugyanúgy jól szórakoznak ill. fejlesztik az agyukat csakhogy a második esetben még a szépérzéküknek is adnak egy kis löketet. Ugyanaz az analógia, mint megtanulni az antanténusz-t vagy egy idegen nyelvű mondókát: az elején mindkettő egy értelmetlen hangsor, a későbbiekben viszont tartalommal telik meg - mármint az idegen nyelvű szöveg. És egyik sem terheli le a gyereket, ha ezt játszva tesszük!! Na de nem erről akarok itt írni, ezen az oldalon erről sokkal kimerítőbben lehet olvasni.

Szóval vissza a kirakóhoz. Bence még nagyon kicsi volt, egy-két éves, amikor elkezdtem neki én kirakókat gyártani. Klasszikus festményekről készült képeket lamináltam le és vágtam szét. Először csak három-négy nagyobb darabbá vágtam szét, aztán ahogy egyre ügyeseben rakta össze őket, úgy lettek egyre kisebbek a kirakódarabok. Most ott tartunk, hogy Bence vagdossa szét nekem a képeket kicsi-pici-apróra, én meg rakhatom össze :)







Ahogy kirakunk egy-egy képet, mindig elmondom, hogy ki festette, aztán meg beszélgetünk róla, mit ábrázol. Sokat beszélgetünk róla. (Gergő tüneményes, amikor azt mondja "Jé anya, ez egy Dűlel!", azaz Dürer...)




Borzasztó érdekes megfigyelni, hogy ösztönösen mi tetszik a gyerekeknek. Pl. Picasso-t és az impresszionistákat imádják...

 
Már rengeteg ilyen kirakót gyártottunk (egy nagy dobozba tartjuk őket), sőt most már a National Geographic-ból is válogat Bence képeket, amiket "legyártunk". Ott meg ugye elképesztően szép természetfotók vannak.
Azt gondolom, itt jön be a szülő szerepe a nevelésben: játékosan, szórakozva formálom a szépérzéküket, adok át nekik tudást ill. terelem őket az igényesség felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...